Fogászati implantátum

A fogászati implantátumok tartós, biztonságos és esztétikus megoldást jelentenek egy vagy több foghiány megszüntetésére.

Fogainkat leggyakrabban fogszuvasodás (káriesz) vagy fogínysorvadás (parodontózis) következtében veszítjük el, de baleset is lehet az okozója a fogvesztésnek. A foghiányt a lehető legrövidebb időn belül meg kell szüntetni – erre jelenthet jó megoldást a fogászati implantátum. Sok pácienst zavar a részleges vagy teljes protézis, aminek nem megfelelő rögzítése estén gyakran kellemetlen mellékhatások jelentkezhetnek: a rágási funkciók és a beszéd is korlátozódhat. Kisebb foghiányok, illetve egy fog hiányának megszüntetéséhez a szomszédos fogak bevonásával és lecsiszolásával addig egészséges fogak is feláldozásra kerültek az eddigi fogpótlási módszerekkel.(pl. híd alkalmazásával). A fogászati implantátum egy korszerű fogászati beavatkozás, mellyel a fent leírt fölösleges áldozatok és kellemetlenségek elkerülhetők.

Az implantátumok a hiányzó fogakat helyettesítik, úgy, hogy az eredetivel szinte teljesen megegyező hatás is elérhető. Az úgynevezett műgyökér, a korábbi fog(ak) helyére, az állkapocsban kerül(nek) elhelyezésre (implantálásra). A gyógyulási idő alatt a csont benövi az implantátumot, így rögzítve azt a csontban. A három hónapos gyógyulási idő alatt, az implantátumok a nyálkahártya (fogíny) alatt helyezkednek el, ami ebben az időben védi őket a terheléstől.


Fogászati implantátum behelyezése a következő esetekben ellenjavallt:

– Növekedésben lévő gyermekeknél

– Súlyos szívbetegeknél

– Magas vérnyomásban szenvedőknél

– Csontbetegségben szenvedőknél

– Gyógyszer, drog, vagy alkoholfüggőségben szenvedők esetében

Állandó háziorvosi ellenőrzés mellet cukorbetegek is kaphatnak implantátumot.

Visit Us On FacebookVisit Us On Google PlusVisit Us On LinkedinVisit Us On TwitterVisit Us On Instagram